Nyakunkon a kedvezményes ÁFA megszűnését és szigorodó energetikai szabályozást hozó 2020-as év

Kedves Építők és Építtetők, figyelem!

Azoknak, akik új ház építésén törik a fejüket, már nem érdemes túl sokáig halogatniuk ezt az igen fontos döntést. Vészesen közeleg ugyanis 2020. január 1. napja, amikortól is az új építésű ingatlanok 5%-os kedvezményes ÁFÁ-ja ismét 27%-ra ugrik majd vissza, és az új épületek energiafelhasználására vonatkozó szabályozás is jelentősen szigorodik.

Így azoknak, akik ilyen terveket dédelgetnek, célszerű lenne minél előbb építési telket, építész tervezőt, valamint kivitelezőt keresni és leszerződni velük. Egy most megkezdett tervezés esetén ugyanis még jó esély van arra, hogy a vágyott otthon 2019. december 31. napjáig felépül, és így még a kedvezményes ÁFA hatálya alá esik.

Az építkezéseket azonban nem csupán a 2020. január 1. napjával megszűnő kedvezményes ÁFA miatt lenne érdemes mielőbb megkezdeni, a 2020-as év ugyanis egyéb jelentős, az épülő házakat érintő változásokat is hoz majd: az épületek energiafelhasználásának szabályozása ugyanis 2020-tól jelentősen szigorodik, így ezen időpontot követően már csak azok az új építésű épületek kaphatnak majd használatba vételi engedélyt, amelyek energiaigénye „közel a nullával” egyenlő!

Az energiafelhasználás ezen szigorodó szabályozása egyrészt kedvező változást hoz majd abból a szempontból, hogy így a lakások, házak fenntartási költségei egyre alacsonyabbak lesznek, ugyanakkor az ezen szigorodó előírásoknak megfelelő új technológiák és anyagok kötelező alkalmazása természetszerűen magával hozza az építési költségek jelentős – sok millió forintos nagyságrendű – növekedését is, ami komoly kihívások elé állítja majd a szűkös büdzsével gazdálkodni kénytelen építtetőket.

Tervezzünk együtt!

Amennyiben Ön is szeretné otthonának építését még a vészesen közeledő 2020. január 1. napi dátum előtt befejezni, és/vagy egy modern, az egyre szigorodó energetikai előírásoknak már most minden tekintetben megfelelő otthont terveztetni, szívesen állok rendelkezésére a megfelelő telek kiválasztásától kezdve egészen a kiviteli terv elkészítéséig. Forduljon hozzám bizalommal!

Tisztelettel:
Fábos Attila
Okl. tervező építészmérnök

error: Védett tartalom